Nagykőrösi körzeti csoport bemutatása
A nagykőrösi körzeti csoport 1984-óta működik önálló egységként.
Vezetője Faragó Lászlóné.
Minden hónap első hétfőjén 8-12 óra között félfogadást tartanak Nagykőrösön a mozgássérültek helyi szervezetének irodájában a Mentovich u. 12. szám alatt.
Kapcsolatot tartanak fenn a vonzáskörzetükben lévő önkormányzatokkal, a - vöröskereszttel és a mozgáskorlátozottak helyi szervezetével. Évente 2 kirándulást szerveznek és minden év júliusában pörkölt-partit rendeznek a nagykőrösi erdőben, melyre a saját tagságukon kívül a ceglédi körzeti csoportból, a dabasi klubból és Budapestről is hívnak vendégeket. Családlátogatást és beteglátogatást rendszeresen folytatnak, a rászoruló tagtársainknak segítenek ügyes-bajos dolgaik intézésében.
Így a körzetben élő tagtársaknak a kérelmeit, pályázatait a körzeti csoport vezetője továbbítja egyesületünk részére.
Ahhoz, hogy terveiket minden évben megvalósíthassák minden évben pályázatot nyújtanak be a helyi önkormányzathoz.

