Horizont Kultúrcsoport bemutatása
A Horizont Kultúrcsoport 1999. április 27-én alakult.
A kultúrcsoport vezetője Bereczkné Bihari Erzsébet. 
A kultúrcsoport zenészekből, énekesekből, vers és prózamondókból tevődik össze. Céljuk elsősorban a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesülete által szervezett rendezvények zenei illetve prózai, irodalmi műsorainak felvállalása. Ezen kívül szórakoztatni szeretnének házon kívül is például szociális otthonokban, művelődési házakban egy-egy eseményhez kötődő - mint például anyák napja, nőnap, augusztus 20-a stb. - műsor elkészítésével is.
Rendezvényeik közül kiemelhető a 2005. novemberében József Attila születésének 100. évfordulója tiszteletére rendezett vetélkedő, 2006. április 8.-án Tóth Árpád születésének 120. évfordulója tiszteletére megrendezésre kerülő szavalóverseny, 2007. áprilisában Ady Endre születésének 130. és Dsida Jenő születésének 100. évfordulójának tiszteletére megrendezett szavalóverseny.
Törekednek nemzetközi kultúrkapcsolatok megkötésére és megtartására is. Első ilyen kapcsolat felvételre 2000 nyarán került sor, Romániában. Az Erdélyben, Szatmárnémetiben működő látássérültek egyesületével. Az erdélyi csoport képviselőit 2000. augusztusában egy háromnapos programra látták vendégül az MVGYOSZ Hermina úti székházában. 2001-ben a Szatmárnémeti látássérültek egyesülete hívta meg őket szintén egy háromnapos programra szövetségük kultúrcsoportja 10 éves fennállásának évfordulójára. 2003-ban ismét ők látták vendégül őket hat megye találkozójára.
2007. szeptemberben kiemelkedő eseményük volt Kodály Zoltán születésének 125. évfordulója tiszteletére megrendezett 2 napos népdalos találkozó. Ezen a rendezvényükön határainkon innen és túl élő látássérült és látó népdalkörök, énekkarok és szólóénekesek vettek részt.

